2012. január 28., szombat

Iskolaérettség

Nem voltam a legutóbbi Iskolanyitogatón, de biztos vagyok benne, hogy szó volt ezekről, pl. az óvodából iskolába való átmenetről. Itt egy jó összefoglaló tanulmány, hadd ajánljam a figyelmetekbe:

http://www.waldorfsuli.hu/vezerfonalak/vezerfonalak

(Vezérfonalak az iskolaérettség megállapításához, Nemzetközi Tantervi Kutatócsoport, szerkesztette Martyn Rawson)

Sokat segít még: Vekerdy Tamás - Az óvoda és az első iskolai évek

Újabb személyes élmények:
Tegnap volt nálunk a védőnő, a két és fél éves kislányomról kérdezett. Például azt, hogy hogy áll a számolással. (????!!!!)
Állami iskolában tanító kolléganőm panaszkodott, hogy egyre másra érkeznek olyan gyerekek az óvodából, akik nem tudnak számolni...
És kérdezem, hogy miért kellene egy óvodás gyereknek megtanulnia számolni, mire az iskolába megy.
Egyáltalán, mit is értenek sokszor "számolás" alatt?
Jó lenne, ha az is átmenne egyszer minél többek fejébe, hogy a számok sorolása nem egyenlő a számolni tudással.  Amikor egy három éves gyerek elsorolja egymás után a számokat, az olyan, mint ha elmondana egy mondókát. És ennyi. (A zseni gyerekek kivételek és vannak korán érők is, de itt most másról beszélek.) 
Egy átlagos mezei (értsd: normális), nem fejnehézzé hajtott gyereknek nem kell hogy legyen számfogalma. Nincs is. Be lehet neki tanítani dolgokat, csak nincs értelme. Kivéve persze ha valakinek fontos, hogy a gyerekét mutogassa mint cirkuszi majmot. De sokan nem tennék, ha tudnák, hogy mekkora károkat okoz, és főleg, hogy mennyire nincs előbbre tőle a kicsi.
Egy átlagos mezei három-, négy évesnek arról van képe, hogy lézetik az EGY, meg van az egy-nél több (kettő, három és több). Ez képileg megjelenik, hiszen ott van előtte, tapasztalja. Előfordulhat olyan, hogy koránál érettebb gyerek tízes számkörben összeadogat, kivonogat - Melindám négy évesen előállt azzal, hogy ha még szülök három kisbabát, akkor hatan lesznek és jó nagy kört tudnak majd csinálni amikor táncolnak :). Nyugtáztam, rendben - de nem csinálok programot belőle neki, hogy megtanuljon számolni mire iskolába ér. Mert számolni az iskolában kell megtanulnia, nem az óvodában. Ezért jár olyan óvodába, ahol nincs matek-foglalkozás és nem akarják agyonfejleszteni. Ahol az iskolaérettség fogalmát kissé másképpen értelmezik.

Tanítóként (nem Waldorf iskolában) sok olyan első osztályossal találkoztam, akik nem iskolaérettek: alapvető motoros képességeikkel van gond, nem képesek a normális észlelésre, érzékelésre és kommunikációra sem. Nem képesek például egy mesét végighallgatni (mert elképzelni sem) vagy egy játékot együtt játszani. Szociálisan nagyon fejletlenek - együttműködés képessége és empátia híján. Márpedig ahhoz, hogy majd később az életben (vagy akár a következő iskolai években) boldoguljanak, azaz problémákat oldjanak meg, nem segíti őket hozzá az, hogy négy vagy ötéves korukban mechanikusan el tudták sorolni a számokat akár százig. Oda majd képességek kellenek. Kompetenciák.
Tessék belegondolni: hogyan fog egy ember harmincéves korában értelmezni egy több oldalas szerződést, ha hat éves korában egy hat évesnek szóló történetet sem tudott meghallgatni és értelmezni? (Miért is kullognak a magyar gyerekek a nemzetközi felmérésekben a szövegértelmezés terén a sor végén?) Hogyan fog a munkahelyén egy projektben együttműködni a kollégáival, ha hatéves korában a játszótársaival sem tudott? (A közös játék a hatévesek együttműködése egy tevékenységben.)

2012. január 15., vasárnap

Vekerdy Tamás

November 3.
Nagyon vártam ezt a napot. Vekerdy Tamást meghívtuk az óvodánkba, hogy tartson egy előadást a Waldorf-pedagógiáról.
Sokak számára nem közismert, hogy Vekerdy az első magyaroszági Waldorf- iskola alapító tagja. (A Waldorf-pedagógia magyarországi meghonosításában játszott meghatározó szerepéről lásd: Milyen iskola kell a gyereknek Saxum, 2003. illetve ennek újabb kiadása kibővítve a magyarországi Waldorf óvodák és iskolák működésének tapasztalataival:  És most belülről Saxum, 2011.)
Amikor a Kecskemét felé tartó úton kérdezte, hogy részletesebben miről beszéljen, arra kértük, hogy próbáljon meg a Waldorf-pedagógiát övező téves sztereotípiákra fókuszálni.  A legtöbb kérdés  probléma mindig ezekből adódik, és azt szerettük volna, hogy a hozzánk ellátogató, Waldorf-pedagógiát nem ismerő és főként: azzal kapcsolatban gyakorlati tapasztalattal nem rendelkező emberek egy kicsit másképpen is rá tudjanak nézni erre. Mindezen túl pedig egyszerűen csak azt szerettem volna, hogy egy kicsit itt legyen közöttünk és adja magát.
A tőle megszokott remek stílusban és modorban hallhattunk is egy összefoglalót.
Vekerdyt jó hallgatni. Jó hallgatni - olyanoknak is, akik nem először és nem is másodjára találkoznak vele és a mondandójával. Jó hallgatni, mert óriási tapasztalat áll mögötte, gyakorlatias, két lábbal a földön jár, talál minden mondata, és mert nem kinyilatkoztatásokat akar elénk tárni értekező stílusú körmondatokban, ellenben képes finom ironiával reagálni arra, amire másképp nem is érdemes.  Jó hallgatni, mert szeretettel és humorral beszél. Mert igaz. Mert kérdésekre ösztönöz és kérdéseket vár. Az előadás beszélgetésben folytatódott - ami nem csak arra jó ilyenkor, hogy sor kerüljön arra is amire az előadásban már nem maradt idő, hanem hogy az emberek együtt gondolkodjanak.
Nagyon pozitív érzésekkel indultunk a visszaútra - szép délután volt, és úgy gondolom, hogy aki eljött, gazdagabban ment haza. Hallhattunk olyan hozzászólásokat és önreflexiókat, amik legalább olyan gondolatébresztőek voltak, mint Vekerdy reagálásai. És én ezt tartom a Vekerdy Tamásban a legnagyszerűbbnek: az a délután nem csak Vekerdy Tamásról szólt, hanem azáltal, hogy tükröt tartott nekünk, legalább annyira szólt a hallgatóságról és a kérdezőkről.

Ezen felül egy-két fontos, alapvető dologban megerősítette a szülői kört is. Erről a következő bejegyzésben írok, mert nagyobb ívű gondolatmenet.




Judit

Judit 2011. november közepétől nem dolgozik nálunk.
Igazából nem tudom szavakkal ecsetelni, hogy mennyire sajnálom, hogy elment. És ezzel az érzésemmel nem vagyok egyedül.

A szívem mélyén én magam nem is engedtem el, csak tudomásul vettem, hogy kerülhet olyan élethelyzetbe egy Waldorf-óvónő, hogy nem lehetséges számára, hogy Waldorf-óvodában dolgozzon. Tudomásul vettük ezt, amikor nyilvánosan is bejelentette a szülői esten - azzal tudtunk neki segíteni talán valamit, hogy elfogadtuk és támogattuk a döntésében. Mert nehezen meghozott döntésről nehéz beszélni is. Judit nem azért ment el, mert nem szeretett itt lenni.
A távozása nem azt jelenti, hogy nem is találkozunk többet.

"Áldjanak az égiek
fény kísérjen és szeretet
bármerre jársz
bármerre jársz".

Nehéz volt ezt énekelni ott akkor - bár azt hiszem Juditnak hallgatni még nehezebb.

Ölelés és mosoly, teljes együtt élés a gyerekekkel, alázat és lelkiismeretesség. Ezek jutnak eszembe, ha rá gondolok.
Judit Waldorf-óvónő - és az is marad, akárhol folytatja.